HTML

A VV4 marketinges szemmel

Hódos Hajnalka és Tölgyessy D. Péter írásainak lelkes olvasójaként egyre több gondolat fogalmazódott meg bennem az RTL Klub reality műsorával kapcsolatban, ezért úgy határoztam, kommentelés helyett egy blogban publikálom őket. Nem célom a már említett szerzők babérjaira törni, egy másik szempontot választottam: a tanulmányaim miatt marketinges szemmel vizsgálom a műsort és szereplőit...

Friss topikok

Archívum

Az egyes karakterek szerepe a Való Világban I.

2011.01.08. 01:30 saturnalia

Az eddigi bejegyzésekből már kiderült, hogy a Való Világ sikerességében kulcsszerepe van a szereplők kiválasztásának. Ők a „termék” legfontosabb elemei, az alkatrészek, amelyek között akadhatnak fontosabbak, hasznosabbak, feleslegesnek tűnők, de csak együtt eredményezik azt a végső összhatást, amiért a nézők felfigyelnek a műsorra.

Ha megnézzük a Való Világ mostani és korábbi szériáinak szereplőit, láthatjuk a jellegzetes karaktereket, jól kirajzolódnak a sikeres show-hoz szükséges tipizált alakok – ezeket az első 3 szériában hivatalosan nem nevezték meg, a jelenlegiben azonban már ez alapján szavaztatták be a nézőkkel a játékosokat a villába.

A következő felsorolásban a jelenlegi hivatalos karakterek és megtestesítőik szerepelnek, egy leírás arról, miért fontos a jelenlétük, a korábbi szériákban kik tartoztak az adott csoportba, illetve hogy az eddigi tapasztalatok szerint meddig juthatnak az egyes típusok. Fontos azonban, hogy ezek a leírások és előrejelzések nem a jelenlegi játékosra, csupán a karakterre vonatkoznak. Azt, hogy az egyes szereplők mennyire felelnek meg a saját szerepüknek, miben térnek el tőle, a későbbi bejegyzéseimben fogom leírni. Lássuk tehát a jelenlegi karaktereket a beszavazóshow-k sorrendjében a "Tovább" után.

Okostojás – Alekosz: Ez a karakter többféleképpen értelmezhető, utalhat az intelligenciára is, de ebben az esetben inkább azt sugallja, az illető szereti – akár kérés nélkül is – kifejteni a véleményét, beleszól a dolgokba, sokat beszél. Jellemző, hogy ritkán állnak az események középpontjában, inkább kommentálják a történéseket, nem tettekkel, hanem szavakkal mozgatják a cselekményt. A korábbi szériákból ide sorolható Lorenzo, esetleg Leo. Az ő szereplésük azt mutatja, ez a karakter sokáig kitarthat a játékban. Azonban a nézők szemében nem válik különösebben szimpatikussá (hiszen a való életben sem sokan szívlelik az „okoskodókat”), a konfliktusok miatt tartják benn őket akár a végsőkig, de a főnyereményre nem őket tartják érdemesnek.

Törtető – Éva, Ildi: Elsősorban női típus, a karakter megnevezése a taktikázást, előre megtervezett stratégia követését sugallja, az ilyen játékos célja a győzelem, és ezért szinte bármit megtesz. Határozott személyiség, jellemzően sok konfliktusba keveredik, nehezen alkalmazkodik, inkább elvárja, hogy a társai hozzá idomuljanak. A régebbi játékosok közül ide sorolható Györgyi és Csöpke, az ő példájuk sem ad sok okot a reményre, mindkettőjükre jellemző, hogy a társaik szeretetét nem igazán tudták elnyerni, és a nézők sem szimpatizáltak velük túlzottan. Amennyiben a karakter nem szürkül el, vagyis folyamatosan generálja az újabb konfliktusokat, akkor hosszabb ideig is játékban maradhat, de a végső győzelemre nem sok esélye van.

Vagány – Olivér: A macsó, a hangos, a vezetőképességekkel rendelkező férfi karaktere ez. Nyíltan vállalja, hogy a győzelmet várja el önmagától, inkább hozzá alkalmazkodnak a többiek, ő nem sokat változik a villában töltött idő alatt, ragaszkodik a saját szerepéhez. Alapvetően két típusa van, az idősebb (30 feletti), apa és vezér szerepet betöltő férfi, illetve az elvontabb, esetleg nehéz sorsú, lázadó vagány. Előbbire példa esetleg Frenki, utóbbira Majka, Indián és Segal. Villabeli sorsa leginkább attól függ, hogy a társai mennyire fogadják el vezetőnek, mennyire veszik őt komolyan. Ha fellázadnak ellene, nem talál szövetségeseket, az elsők között távozhat. Ha megszerzi az irányítást, elfogadtatja a többiekkel, hogy ő a legerősebb, a végsőkig a játékban maradhat, ha a nézők szimpátiáját elnyeri, győzedelmeskedhet is.

Naiva – Zsófi: Ő a jó kislány, tapasztalatlan, a játékot egy bulinak fogja fel, általában inkább egyszerű, kicsit butácska karakter. A bezártságot jól viselné, hiszen érdekes, új körülménynek találja, de a konfliktusokat, az erősebb személyiségek támadásait nehezen viseli, nem igazán tud kiállni saját magáért. Az ő szerepe lehet a dráma (sok sírás, a játék feladásán gondolkozás), de tőle várhatják a nézők a szerelmet is, jellemző, hogy az egyik férfi játékosban próbálja megtalálni a támaszt. Tipikusan ilyen karakter volt Ági és Nóri az első szériából, Marcsi pedig a harmadikból. Alapvetően pozitív érzéseket kelt mind a játékosokban, mind a nézőkben, így hosszabb ideig talpon maradhat. Bár eddig nem volt rá példa, de a győzelmi esélyei sem kifejezetten alacsonyak, ha aktív, és megszokja a konfliktusokat, sok támogatót szerezhet. A testvérpár lány tagja, Gigi is leginkább ebbe a karakterbe illeszthető.

Doki – Laci: Az okostojás kategóriánál már említett értelmezési lehetőség erre a karakterre érvényes. Az ilyen játékos jellemzője, hogy intelligens, megfontolt, esetleg tapasztalt, ezek a tulajdonságok pedig a vezér szerepre is alkalmassá teszik. Képességeit főként a villabeli játékoknál (amelyek megoldása műveltséget, logikus gondolkodást, stratégiaalkotást igényel) kamatoztathatja, vagy akár a villalét hétköznapi problémáiban is. Ha a villatársak elismerik a karaktert, felnéznek rá, az egyik legerősebb játékossá válhat, ha taktikusan játszik, a végső győzelemre is esélyes lehet. Ilyen villalakó volt az első széria nyertese, Szabolcs.

Rosszkislány – Anikó: A kategória elnevezése elsősorban azt jelzi, a játékos az átlagos női szereplőknél harsányabb, felszabadultabb, „belevalóbb”. A nézők ettől a karaktertől várhatják a villabeli, akár a kinti életben párral rendelkező férfiak elcsábítását. Jellemző rá a vonzó külső és a kihívó viselkedés, illetve az, hogy inkább a férfi játékosok társaságát keresi, velük próbál szövetségbe lépni. A műsorhoz ő szolgáltathatja a botrányokat, a pletykákat, épp ezért a nézők számára megéri hosszabb távon játékban tartani. Az ellenfelek azonban nehezen jönnek ki vele – főként a női versenyzők -, jó eséllyel gyakran küldik párbajra. Az előző szériákban ilyen karakter volt Sziszi és Pandora, illetve a leszbikus szereplő, Kismocsok.

Mivel ez egy hosszabb téma, a bejegyzést két részletre szedve közlöm, a holnapi posztban ismertetem a Plasztik cica, az Anyukák kedvence, a Szépfiú és a Bombanő karakterét, illetve írok majd a páros versenyzők, vagyis a házasok és a testvérek szerepéről, fontosságáról is.

Saturnalia

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://villamarketing.blog.hu/api/trackback/id/tr772568846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása