A tegnapi poszt végi ígéretemhez híven a mai téma a karakterek és a kapcsolódó, extra műsorok szerepe a termék népszerűségében. A nézők, akik a Való Világot választják – ahogy már az előző bejegyzésben is említettem -, valójában az egyes karaktereket, az emberi történeteket vásárolják meg. Épp ezért nem lehet azt mondani, hogy kizárólag olyan szereplőkre van szükség, akiket a közönség nagy része szimpatikusnak talál, a konfliktushelyzetekhez nélkülözhetetlenek az eltérő személyiségű játékosok, fontos, hogy a hétköznapokban jelenlevő „típusok” jelentős része a villában is képviseltesse magát.
Ahhoz, hogy egy karakter érdekes legyen, nem árt, ha a tulajdonságai sokszínűek, de fontos, hogy tipizált legyen, azokat a személyiségjegyeket mutassa, amelyek erősítik a nézőkben kialakítani kívánt képet. Ha a karakter csapong, vagyis ellentmondásokba keveredik a saját szerepével, kifordul önmagából, könnyen negatív érzéseket kelt a közönségben. Ennek eredménye az, hogy az ilyen „pálfordulások” hatására nem megkétszereződik a szavazóbázisa, hanem azoknak a támogatásából is veszít, akik a korábbi „arca” miatt kedvelték, illetve az újonnan megcélzottak szemében sem lesz hiteles a „megújult” karakter.
Minden néző számára fontos, hogy megtalálja azokat a szereplőket, akik számára szimpatikusak, akikkel azonosulni tud, de legalább ennyire fontos, hogy olyan karaktereket is láthasson, akiket „leszólhat”, utálhat, akinek a cselekedeteit elítélheti. A karakterek mellett fontos az is, hogy a néző már a műsor kezdetén tipikus érzelmeket, szituációkat elvár az adástól és a szereplőktől, ezek elsősorban olyan elemek, amik nagy valószínűséggel előfordulhatnak egy ilyen helyzetben, a bezártság és az eltérő személyiségek találkozása okozza ezeket.
Olyan szituációk ezek, amikre a nézők kíváncsiak, amikbe tényleg bele akarnak pillantani: a sikerhez szükség van szerelemre, veszekedésre, honvágyra, harcra, szövetkezésre, egyszóval túlfűtött érzelmekre. A szereplők válogatásánál tehát arra kell figyelni, hogy a végleges játékosok esetében nagy valószínűséggel ezek az érzelmek és szituációk kialakuljanak.
A nézettséget nagyban növelheti, ha az egyes karakterek előélete is érdekes, felkelti a nézők figyelmét, hiszen így több lehetőség van a médiában való megjelentetésére, közelebb kerülhetnek a közönséghez. Más műsorokban is megfigyelhető a nézők vágya, hogy emberi történeteket szeretnének megismerni, jó példa erre a műveltségi vetélkedők szerkezetének változása. A néző számára már nem érdekes az egy játékos-egy műsorvezető felállás, érdekesebb, amikor párosok indulnak, mesélnek magukról, vitatkoznak a kérdéseken, a téteken, beszámolnak arról, mire fordítanák a nyereményt. A Való Világban is segítheti a játékosokat, ha a nézők tudják, mire fordítja a főnyereményt, miért van rá szüksége. Itt érdemes megemlíteni a VV2 egyik szereplőjét, Solyát, aki bár meglehetősen szürke karakter volt, sokak szimpátiáját elnyerte azzal, hogy vőlegényét hagyta a kinti életben, hogy az esküvőjükhöz nyerje meg a pénzt, a közös életükhöz pedig a lakást. Bár a főnyereményt nem szerezte meg, történetével sokakkal megszerettette magát, egy magánvállalkozó az esküvői ruhájához ajándékozott neki anyagot.
A játékosok mélyebb megismerését segíti elő a Való Világhoz kapcsolódó egyik extra műsor, a NekedValó. A megismerés révén közelebb kerülnek a játékosok, és így az egész „termék” is a közönséghez. A műsor célja, hogy olyan információk is kiderüljenek a szereplőkről, amiket ők maguk a villatársaiknak nem mesélnek el, vagy az adásidő nem teszi lehetővé, hogy az összefoglalókban részletesen szerepeljenek ezek a „vallomások”. A NekedValó tehát azoknak a fogyasztóknak az igényeit elégíti ki, akik elsősorban a szereplőkre kíváncsiak, a motivációikat szeretnék megérteni, esetleg pletykára éhesek. A célközönséget elsősorban a női Való Világ nézők alkotják.
A másik kapcsolódó műsor, a BeleValó egészen más célt szolgál, inkább azokat a tartalmakat mutatja be, amelyeket főműsoridőben nem sugározhatna a csatorna, itt már helyet kaphat a durva beszéd, az erotika is, vagyis a cél az ilyen jellegű kíváncsiság kielégítése.
Úgy gondolom, ez és az előző bejegyzés megfelelő, átfogó képet ad a Való Világról, mint termékről, kiderült, mik azok a jellemzői, amelyek a fogyasztók megnyerésében játszanak kulcsszerepet. A holnapi posztban az egyes karakterekkel fogok foglalkozni, azzal, hogy melyik típusnak mik a legfőbb jellemzői, milyen szerepet töltenek be a műsorban, és megtestesítőik mire számíthatnak a játék során.
Saturnalia